Cikkek

Kárpáti Gábor: Hova temették Janus Pannoniust? Fél évezredes Rejtély

Pécsi Szemle 1998. (1. évf.) 1-2. szám, 21-27. oldal
Letöltés: pdf20


Kárpáti Gábor

 

HOVÁ TEMETTÉK JANUS PANNONIUST?

 

Fél évezredes rejtély

 

 

... hogy ne boruljon mély feledés rám néma síromban,

azt akarom, hogy e vers álljon a sírkövemen:

Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először

Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei.

Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a holtnak, Irigység,

Rosszakarat, kíméld hűlt porait legalább![1]

 

 

 

E sorokat Janus 1464-ben írta, mikor a táborban megbetegedett. Valamennyi kutató, legyen az történész, vagy irodalmár, a vers utolsó sorait a költő sírversének tekinti. Ekkor már igen változatos életút áll János – e néven a harmadik – pécsi püspök mögött. Az itáliai tanulóévek után, melyek egész életét, szellemét döntően befolyásolták, 1458-ban végleg hazatér Magyarországra.

Nagybátyja, Vitéz János esztergomi érsek támogatásával, Mátyás király jóváhagyásával igen gyorsan ívelő karriert futott be. 1458-ban még Vitéz mellett volt vikárius, majd 1459-ben, Miklós püspök halála után II. Pius pápa megerősítette őt a pécsi püspökségben. Rövid élete során volt királyi személynök, alkancellár, királynéi kancellár, szlavón bán és mint zászlósúr, a királyi tanács tagja. Uralkodójának teljes bizalmát élvezve diplomáciai feladatokat látott el, 1465-ben követséget vezetett Velencébe és Rómába. Nagybátyjával együtt a királyi diplomáciai levelezés résztvevője volt.

Mátyás politikájával a hatvanas évek végéig azonosult. Ekkor azonban a király politikájában döntő változás következett be. A köznemesi rendre támaszkodó erős centralizált monarchia helyébe (amely addig jelentős politikai és katonai sikereket eredményezett, így megegyezett III. Frigyes császárral, visszaszerezte a koronát, bevette Jajcét, létrehozta az állami zsoldos fekete sereget) Mátyás az abszolutisztikus hatalom kiépítésére tett kísérletet. A közállapotok romlását városok kirablása, templomok kifosztása jelezte, a belső viszályok kiéleződése a törvények semmibevételét eredményezte. Háborút indított Csehország és Ausztria ellen. Az 1471 szeptemberi országgyűlésen az ellene felhozott vádak egy részét Mátyás elismerte ugyan, de ezzel politikájának ellenzőit nem győzte meg, akik ezért Kázmér lengyel herceget hívták meg a trónra. Az összeesküvés élén Vitéz János esztergomi érsek és János pécsi püspök állt. Szervezkedésüket kezdetben az ország nagy része támogatta. A 75 megyéből 66 a zendülők oldalára állt, amikor Jagelló Kázmér az északi megyékbe betört. Mátyás határozottsága, azonnali reagálása azonban a lázadók nagy részét saját oldalára állította. Csupán kevesen maradtak hűek eredeti elhatározásukhoz, ezek közt is legfőképp Janus. Ő fegyveresen állt ellen a királypárti hadaknak, védte Nyitrát, onnan menekült püspöki székhelyére. 1472. március 15-ig maradt Pécsett, de itt sem érezvén magát biztonságban, már nagybetegen szeretett Itáliája felé menekült. A Zágráb feletti Medvén, az Albeniek óta a pécsi püspökök tulajdonában lévő várban halt meg 1472. március 27-én.

A püspök holttestének további sorsa legalább olyan változatos, mint életének utolsó szakasza. Bonfini szerint halála után két évvel – Pierio Valeriano későbbre teszi – a legnagyobb titokban Pécsre hozták. Heltai Gáspár így írta le a történteket:

... és miérthogy senki sem meri őtet eltemetni a királytól való félelemért, az ő papjai bevivék az ő testét egy kápolnába és szurkozott koporsóban tartják vala azt ott sok üdéig. Mikoron utána Máttyás király oda jutott volna Péccsé, a káptolon könyörge néki, hogy engedné meg nékik, hogy eltemethessék az János poéta testét. Mert ingyen püspöknek nem merik vala mondani. Halván észt Máttyás király, keserülni kezdé az Pannonius Jánost és megdorgállá az kanonokot érte, hogy régen el nem temették volna őtet. És meghadja, hogy nagy tisztességgel eltemetnék. És úgy temették őtet nagy pompával.[2]

 

psz 1998 01 02 05 karpati gabor 01

 

Tóbiás Fendt: Janus Pannonius pécsi püspök és ünnepelt költő síremléke, 1574.

 

A Janust közvetlenül követő Csáktornyai Ernuszt Zsigmond megbízásából a pécsi káptalan által kiadott oklevélben pedig ez áll: ...János püspök úr... Medve várában fejezte be végső napját, teste azonban hozzánk vitetvén tisztességgel temettetett el, kőszarkofágba, az ő dicsőségére és jövendő emlékezetére pedig síremléke epigrammáknak verseivel ... csodálatosan felékesítve látható.[3]

Sambucus (Zsámbéki) szerint ez a síremlék a Szent János kápolnában látható. Itt egy félreeső szobában (kápolnában?) őrzik egy kátrányos koporsóban. A pécsi káptalan hivatalos, 1494-ből származó bizonylata a pécsi újratemetésről szól, ami a pápa és Mátyás király akaratából történt. Maga Mátyás pécsi látogatásakor a tetemet megtekinti és nyilván azonosítja. Sambucus szerint a Szent János kápolnában temették el.

***

1991 márciusában, II. János Pál pápa látogatását megelőzően a székesegyházban fűtésrekonstrukciót végeztek. A munkálatokról az akkori egyházmegyei főépítész, Felcser László azonnal értesítette a múzeumot, így a kitűzött árok régészeti kutatásra is szolgált.

A feltárást az altemplom nyugati főfala mentén húzódó, majd a kazánház felé átvezető árokban végeztük el, melynek szélessége 120 cm, mélysége 145 cm volt. A munkálatokat a padlóburkolat felszedésével egy kivitelező cég munkásai kezdték meg. A múlt század végén lerakott burkolat kövei alatt 8 cm vastag habarcsréteg volt, alatta nem bolygatott, keményre letaposott földpadló. Tizenkét cm mélységben jelentkeztek az altemplom oszlopsorait és pillérsorait tartó kőből kirakott „talpgerendák”. Ezek szélessége az oszlopsoroknál 110 cm, a pillérsoroknál 195 cm. Mélységük a domb lejtőjének megfelelően északról délre haladva növekszik, 60-tól 100 cm-ig. A talpgerendák az altemplom nyugati falával egybeépültek, tehát az altemplom építésével egykorúak. A nyugati és a déli főfal kváderköves falszövete a jelenlegi padlószint alatt 8 cm mélységben levő 12 cm széles sockelig tart, amely alatt a talpgerendákhoz hasonló kisebb-nagyobb kövekből rakott alapfal látható. A nyugati fal szélességét nem ismerjük, a déli felmenő fal szélessége 235 cm.

Az árokban és a déli fal áttörésénél mindenütt elértük a meg nem bolygatott réteget. A kutatóárok teljes területén középkori sírokat tártunk fel. A középkori padozat magasságában egy eredeti helyén megmaradt sírkövet is találtunk, ami számomra azt jelentette, hogy Gabriele Vecchi tábornok a töröktől visszafoglalt Pécs székesegyházában a sírok fosztogatását nem végezte tökéletesen. Továbbá azt, hogy a török idők alatt annyi föld rakódott le az altemplomban, hogy a fosztogatók a padlóba mélyített síremlékeket nem fedezhették fel.

Az árokban feltárt temetőrészlet tipikus középkori temető képét mutatta. A több évszázadon át történő rátemetés során ugyanis megbolygatták a régebbi sírokat, amelyek többnyire jelöletlenek voltak. Egy új sír mélyítésekor, vagy egy kriptába új halott elhelyezése alkalmával az ott lévő csontokat a sírba visszatemették.

Természetesen ilyenkor elsősorban a koponyákra és a hosszúcsontokra fordítottak nagyobb figyelmet.

Összesen 8 teljes vázat tártunk fel az altemplom belső három hajójában húzódó árokszakaszban.

A déli pillér alapfalától északra, attól 10-20 cm (fej-láb) távolságban egy kiépített, fallal határolt sírban 127 cm mélységben egy fiatal férfi vázát tártuk fel. A váz körül a koporsó élesen kirajzolódott, a váz alatt kátrányos nyomok voltak.

A fiatal férfi jó megtartású váza – 168 cm – enyhén jobbra fordul. A koponya jobbra dől. Az alkarok a medence felett keresztben helyezkednek el. A kézcsontok az ellentétes combfejen vannak.

A jobb combfejen, a bal kézcsontok alatt II. Pál pápa ólombulláját fedeztük fel. A bulla előlapján a trónon ülő II. Pál pápa látható oldalnézetben, előtte klerikusok térdelnek.

 

psz 1998 01 02 05 karpati gabor 02

 

A csontváz kezénél a pápai bulla pecsétje

 

psz 1998 01 02 05 karpati gabor 03

II. Pál pápa pecsétje – averz

 

A pápa személyét nevével is jelölik:

PAVLVS. PP. II. A pápa magas trónusán főpapi ornátusban foglal helyet, portrészerűen megformált, nyilván életszerűen ábrázolt fején pápai korona, kezét áldásra emeli.

A térdeplők ruhája gazdagon redőzött, hajuk, arcvonásuk gondosan kidolgozott. A hátlapon az első két pápa, Péter és Pál egy közös trónon ül, kissé egymás felé fordult testtel, profilban ábrázolva. Mindkét pápát neve rövidítése: S. PAV. és S. PÉT. és attribútuma jelöli meg. Péter kezében kulcsok és könyv, Pál kezében kard és könyv. A trónus alatt középen egyenlő szárú oltárkereszt látható. Az üresen maradt felületeken pedig finoman megrajzolt inda kitöltés. Itt kell megjegyezni, hogy II. Pál pápa a korábban megszokott és később újra visszatérő, igen egyszerű pápai bullák külső formáját megváltoztatta. Ugyanis a bullák előlapján általában csak a pápa neve szerepelt (mint pl. a Jókai tér 7. alatt talált pápai bullán IlII SIXTVS), a hátlapon pedig az első két pápa arcképe, nevük feltüntetésével.

 

psz 1998 01 02 05 karpati gabor 04

 

 

psz 1998 01 02 05 karpati gabor 05

 

II. Pál pápa pecsétje – reverz

 

Az itt eltemetett halott lényegében az altemplom kiemelten fontos részén nyugszik, szinte a felső oltár alatt. Egyedülálló, hogy a sírba egy pápai bullát (illetve nyilván egy pápai oklevelet) helyeztek. A régészeti és történelmi forrásokban hasonló esetről nem tudunk. Vajon miért ez a különleges sírmelléklet? Vajon milyen okból raktak a halott mellé olyan dokumentumot, amelynek a levéltárban volna a helye? Tudjuk, hogy a pápai pecséttel ellátott okiratok minden esetben fontos üzenetet tartalmaztak, adományokról, kinevezésekről szóltak, esetenként országos jelentőségű engedélyeket igazoltak, sőt az egész keresztény világ életére kiható politikai elhatározások hordozói, szervezői voltak. Tehát nem személyhez szóltak, bár az érintett számára is létfontosságúak lehettek.

Térjünk vissza János püspökhöz! A király és természetesen a nagybátyja bizalmát élvező, Itáliában csodált ifjú humanistát 1465 februárjában a közelmúltban megválasztott II. Pál pápát köszöntő delegáció vezetőjeként Rómába küldte. Szokatlanul sok feladatot kapott: Köszöntenie kellett a király nevében az új pápát. Rá kellett bírnia, hogy álljon élére egy török elleni fegyveres mozgalomnak, egy új keresztes hadjáratnak. Meg kellett szereznie egy új magyarhoni egyetem alapításához a pápa jóváhagyását. Es el kellett járnia egyházmegyéjét érintő „személyes” ügyekben is.

 

psz 1998 01 02 05 karpati gabor 06

 

Janus teljesítette feladatát. Az általa nem igazán kedvelt (?) pápa, aki az őt megelőző II. Pius – humanista nevén Aeneas Silvius Piccolomini – után a gyanakvó, számító velencei diplomáciát hozta magával Rómába a maga pompaszeretetével, a korabeli főpapoknál megszokott „feslett” életével, a fiatal pécsi püspököt többször is fogadta. Álljon itt az országos ügyekben eljáró Janus üdvözlő beszéde:

Szentséges Atya! Szívünk teljességéből fakadó hálánkat fejezzük ki Szentségednek, amiért egyazon nap során két alkalmat is – egy nyilvános meg egy magánkihallgatást – volt kegyes engedélyezni számunkra, mindez azt a reményt fakasztja bennünk, hogy minden óhajunk megfelelő módon s gyorsan fog elintéződni.

Most tehát követi üzenetünk második, hitünk ügyére vonatkozó főrészét fogjuk röviden kifejteni. És miután ma tolmácsoljuk Szentségednek király urunk őfelsége hódolatát: ezt tettel is igazolandók, ismételten és teljes mértékben Szentséged parancsainak vetjük alá felséges királyunk országát, anyagi eszközeit és személyét, ő kész ugyan a keresztény nép határait megvédeni, közös ellenségünket visszaűzni és minden kívánságodat és parancsodat teljesíteni, kéri azonban Szentségedet, vedd tekintetbe az őt korlátozó körülményeket, valamint a fenyegető veszély nagyságát és csak akkora terhet rójál rá, amekkorát még elbírnak vállai. Ami pedig hiányzik, azt pótold a magad meg a többiek támogatásából, hogy végre kiegyenlítődvén az erőnk az ellenségével, bízhassunk a sikerben, és ne kelljen tartanunk a kudarctól.

Dicső királyunk az elmúlt két esztendő folyamán – nagy reményét vetvén a segítségbe, ám végül szinte minden támogatást nélkülözve – a maga erejéből viselt hadat, nemcsak magáért, hanem mindenkiért, néhányszor megszalasztotta az ellenfél seregeit, végigpusztította az ellenséges földet, szerencsésen visszavette, és erős kézzel megtartotta Boszniát – és még sok egyebet tett a keresztény közösség üdvére. De sokkal dicsőbb ezeknek híre, semmint most kellene őket elősorolnunk. Mindezek során rövid idő alatt több fáradság s több kiadás terhelte, mint amennyit öt év alatt egyhuzamban a maga védelmére fordított volna. Most azonban a dúsgazdag és hatalmas erejű török annál inkább erőre kap, mennél dühödtebb bosszúra készül. Végül is világosan tudja mindenki, mi fog bekövetkezni, ha nem intézkedünk. S ki intézkednék megfelelőbben, Szentséges Atya, Tenálad, akinek természetébe van oltva az akarás, hivatalából folyik a kötelezettség, s korlátlanok a lehetőségei? Mert nem mondhatunk Téged szűkölködőnek, amikor napról napra oly sokakat gazdagítasz, amikor a menny és föld kulcsainak birtokában hatalmad van mindenkire ráparancsolni, hogy adakozzék. – Időben intézkedj tehát, hiszen veszélyt rejt a késlekedés! Mert a török annál kevésbé marad nyugton, mennél több nyugalmat engedünk neki.

Nem azt kívánjuk tőled, Szentséges Atyánk, hogy vesd oda megszentelt fődet a szelek és hullámok játékának, és személyes jelenléteddel növeld a keresztények tekintélyét és mérsékeld ellenségünk vakmerőségét. Hanem adj parancsot, hogy arra és oda menjünk, amerre az ellenség a főcsapást szánja, és ott alkalmazd legbőségesebben az orvoslást, ahol leginkább elburjánzott a rákfene. Mennél bőkezűbben teszed ezt egy, két vagy három alkalommal, annál biztosabb lesz a győzelem, s annál kisebb a költség. Az a legjobb megoldás, hogy amit ki-ki apránként – mondjuk tíz évre elosztva – a maga védelmére fordítana, azt fizesse meg nagyobb összegekben két vagy három év alatt az ellenség leverése és egyszer s mindenkori szétzúzása érdekében.

Királyunk minden bizonnyal másként is gondoskodhatnék magáról és országáról; de lángoló hitbuzgalom és jóságodba vetett reménye, Szentséges Atya, a többiekért való veszély vállalására ösztönzi, semmint tétlenül szemlélje mások vesztét. Mert ha Magyar- országnál van alkalmasabb terület is, ahonnét a török megsemmisítése kiindulhat, akkor beleegyezik, hogy a segítséget oda irányítsák. Ha akad a keresztényeknek olyan fejedelme, aki hajlandó elvállalni a közös védelmet, készségesen átengedi annak, amit most tőled kér és kíván. Ha királyunkat erőtlennek ítélnéd meg, tarthatnál attól, hogy semmivé foszlik a támogatásod. Most azonban, hogy magunktól is tehetősek vagyunk, bizonyos, hogy segítséged – erőinket megsokszorozva – Szentségednek örök dicsőséget, a reád bízott keresztény népnek pedig üdvöt fog szerezni.[4]

Második feladatát is eredményesen teljesítette Janus. Nagybátyja, a király és a magyarországi humanisták – természetesen ideértve magát a pécsi püspököt is – a hiányzó (ekkor már valószínűleg nem működő pécsi egyetemet pótlandó) honi egyetem létrehozását tervezték Academia Istropolitana – Dunavárosi Akadémia címen. Istropolis Vitéz Jánoséknak nyilván Esztergomot jelentette és csak a későbbi politikai történések miatt került az egyetem ugyanezen néven Pozsonyba. (Külön érdekesség, hogy végül a Janus közreműködésével létrehozott pozsonyi egyetem jogutódja a pécsi lett.) Janus feladatai közé tartozott a tanári kar összeállítása is. így alakult ki Vitéz János esztergomi udvarában egy páratlan humanista tudományos társaság, amelynek tagjai: Schrikker Miklós, Gruber Mátyás, Krumpach Lőrinc, Bradolini Miklós, llkusi Márton és Regiomontanus. Magával Regiomontanus-szal – Kopernikusz legnagyobb elődjével – Janus még Viterbóban találkozott 1465-ös útján. Ekkor kaphatta azt a hordozható napórát is, mely a pécsi múzeum gyűjteményébe került. (Ekkor egyedül Regiomontanus készített ilyen órákat, többek közt II. Pál pápának és III. Frigyes császárnak is.) A pécsi napórán az 1465-ös évszám látható, a csillagásszal való itáliai találkozás éve.

Sikeresen járt el a pápánál személyes (sajnos ismeretlen) ügyeiben is. Erre utal a fent idézett beszéd kezdő soraiban. Az első üdvözlő beszédét nem ismerjük, de nehezen elképzelhető, hogy abban nem az ünnepelt költő nyilatkozott volna meg, nyilván verses formában, klasszikusok idézésével és rájuk való utalásokkal. Fennmaradtak viszont a pápát elmarasztaló, gúnyolódó epigrammái:

Szentnek nem tudlak, de atyának mondani tudlak,

Mert hisz látom a lányt, kinek atyja Te vagy.[5]

A püspök karrierjében tehát az 1465-ös év különösen sokat jelentett. A következő évben már ezt írja Az udvaroncok szerencséjének forgandóságáról: Azt, kit imént felemelt, most mélyre taszítja az udvar.[6] Hat évre rá a haldokló Janus:

Hírnevemet testemmel e gyászos perc elorozta:

így halmozz, nyomorult, kincseket, ócska vagyont![7]

Vajon hová temették János püspököt és hol lehetett a síremléke? Pápai Páriz Ferenc szerint 1684-ben még látható márványba vésve a sírvers. A következő század végén már nem volt meg, elképzelhetetlen ugyanis, hogy Koller József, aki szorgosan összegyűjtötte és publikálta a székesegyház középkori sírköveit, éppen a legismertebb püspök síremlékét hagyta volna ki ebből? A síremlék rajzát egy 1574-es műből ismerjük, amiben Tóbiás Fendt 125 humanista sírversét és síremlékét adja közre. Az aláírás: Janus Pannonius pécsi püspök és ünnepelt költő síremléke.[8]A15. századvég ízlésének megfelelően architektonikus kiképzésű. A sírvers tábláját két szárnyas oroszlánfej között lévő, koskoponyával díszített volutás konzol tartja és timpanon koronázza. Az ilyen epitáfium szinte minden korabeli itáliai templomban fellelhető. Nem önmagában álló emlékmű, hanem falba mélyítették, gyakran a sírtól jelentős távolságban. Ezt a síremléket valóban láthatták a Szent János kápolnában. A középkor végi források, az újkori és a modern kor sem nyújtanak segítséget a sír helyének pontos meghatározására. Egyet lehet érteni Petrovich Edével, amikor azt állítja, hogy a síremlék és maga a sír nem volt egy helyen: ...püspököket a középkorban rendszerint a székesegyház szentélyében, az oltár előtt, illetve annak tengelyébe vágott sírokban temették el. Pécsett ez nem volt lehetséges, mert a szentély alatt altemplom húzódik. Elképzelhető tehát, hogy Janus is az altemplomba került.[9]

Nem bizonyíthatom, hogy az általam feltárt sír Janusé, de ki másé lehetne? Ez a halott az egyházi hierarchiában magas helyen állott, hiszen kitüntető helyen, a főoltár alatt, az altemplomban helyezték el. A halott kapcsolatban állt II. Pál pápával (János püspök 1465-ös útja során?). Magyarországon sehol, de az általam ismert szakirodalom szerint pápai bulla máshol sem került elő sírból, mint jelen esetben. Tehát különös jelentéssel bírhatott, ad abszurdum: jelzésnek szánták, igazolásul a halott kilétét illetően. Janus tragikus halála, exhumálása, több évig tartó rejtegetése a kátrányos koporsóban, majd újratemetése felveti azt a kérdést, hogyan bizonyították az őt jól ismerő királynak, hogy valóban a költőt temették oda, hisz az egyéni vonások, az arc esik leghamarabb áldozatul az enyészetnek.

Mindent összegezve, véleményem szerint nagy valószínűséggel Janus Pannonius sírját tártuk fel a pécsi székesegyházban 1991-ben.

 


[1] Kálnoky László fordítása

[2] Heltai Gáspár: Krónika az magyarok dolgáról. Budapest, 1981. 326. p.

[3] Iványi Béla: Egy 1526 előtti ismeretlen kéziratos formulás könyv. Tört. Tár, 1904. 527. p.

[4] Boronkai Iván fordítása

[5] Gáspár Endre fordítása

[6] Fodor András fordítása

[7] A haldokló Janus Pannonius, Teliér Gyula fordítása

[8] Monumenta sepulcrorum cum epigraphis. Breslau, 1574.

[9] Petrovich Ede: Az egyetem-alapító Vilmos pécsi püspök és Janus Pannonius sírhelye. Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 1968. 161–176. p.