Cikkek

Tüskés Tibor: Költő a Bácskából. Ki volt Lovász Pál?

Pécsi Szemle 1998. (1. évf.) 1-2. szám, 84-86. oldal
Letöltés: pdf20


Tüskés Tibor

 

KÖLTŐ A BÁCSKÁBÓL. KI VOLT LOVÁSZ PÁL?

 

 

 

A millennium évében, 1896-ban született (akárcsak az apám) a Bácskában, a Tisza mellett, Bácsföldváron (mai neve Backo Gradiste Jugoszláviában). Szellemi ébredése is ide kötötte, első versei tizenhat éves korában, még az első világháború előtt a temesvári újságban jelentek meg. Szülőföldje Trianon után Jugoszláviához került. Az idegen államalakulatban lát napvilágot első verseskötete, a Tiszamentén (Stari Becej, 1922). Hangja Juhász Gyula költészetével rokon: halk, lágy, színekben gazdag, impresszionista tónus. A csárda című szonettet így indítja: A révparton kopott, vén, sárga ház: /ez ott a hajdan híres parti csárda./ Regényeket nem sző most már a tájra, / körötte fáradt hangulat tanyáz.

A húszas évek elején Magyarországra települ. Szegeden jogi doktorátust szerez. Előbb Budapesten dolgozik, hivatalnok, majd Pécsre kap kinevezést: az Országos Társadalombiztosító Intézet helyi igazgatója lesz. A világháború utáni Pécs gazdasági és szellemi aléltságban él. A város elvesztette „hátországát”, a Drávaközt és a Dráván túli területeket, Szlavóniát. A szellemi élet két szélső pólusán az idetelepült Erzsébet Tudományegyetem magas képzettségű professzorai és a pécsi lapok munkatársai, az újságírás robotosai éltek. Lovász Pál a Bácskából magával hozta a közösségi sors, a társasági élet igényét, a közös munka, a szellemi vállalkozás örömét. Azt szerette volna megteremteni, ami hiányzott mindezideig a városban: az írók közösségét, az alkotók és a közösség összefogását, a színvonalas irodalmi életet. Tudta, hogy először az egyetem professzorait, mindenekelőtt Tolnai Vilmos irodalomtörténészt kell a gondolatnak megnyernie, s ha ez sikerül, a szellemi élet jeles emberei majd csatlakozni fognak.

Lovász Pált az ötvenes évek végén ismertem meg személyesen. Akkor gyűjtöttem az anyagot első könyvemhez, a város irodalmi hagyományait bemutató Pécsi Múzsához (1958). Lovász Pált gyakran látogattam meg az Irányi Dániel téri bérház első emeleti lakásában. Két nevelt lánya a Janus Pannonius Gimnáziumban tanult, ők voltak a közvetítők, az összekötő kapocs. Lovász Pál sokat mesélt a két háború közti pécsi irodalmi életről, a Janus Pannonius Társaság megalapításáról, Weöres Sándor pécsi éveiről, a társaság működéséről és folyóiratáról, a Sorsunkról. Jelen életkörülményeiről szemérmesen hallgatott. Pedig ez is regénybe illő volt. 1945 után kitették az OTI-ból, biztosítási ügynökként járta a megyét, így kereste meg családjának a kenyeret. Meg albérlőket tartott. Aki hajdan Babits Mihállyal, Móricz Zsigmonddal, Szabó Lőrinccel levelezett, most kopott aktatáskával indult el reggelente, hogy tűz- és jégkár ellen biztosítást kössön a baranyai gazdákkal.

    Pécsi lakásának falán ott voltak a relikviák: A társaság emblémája, két változatban is, melyet Gebauer Ernő tervezett, a Pannónia Szálló különtermében vacsorázó társaság csoportképe, ahol Móricz Zsigmondot veszik körül a vendéglátók, Erdélyi József, a költő sikerült rajza Weöres Sándorról, Lovász Pál Vándorút című verseskötetének illusztrációi, Havas László metszetei...

Mi is volt a Janus Pannonius Társaság? 1931-ben alakult meg azzal az igénnyel, hogy pécsi székhellyel, de egyetemes mércével, országos kisugárzással, a városban élő és az innét elszármazott írókat összefogja, és fórumot, publikációs lehetőséget teremtsen számukra. Ezt a fórumot tíz éven át a társaság nyilvános felolvasó ülései és a társaság könyvsorozata adta meg. A társaság főtitkára, lelke és mozgatója, minden nemes ügy támogatója Lovász Pál volt. Ő nyerte meg mecénásnak a művészetbarát Fischer Béla alispánt, ő hívta Pécsre Babits Mihályt, Surányi Miklóst, Kodolányi Jánost, Dsida Jenőt, Halász Gábort, Németh Lászlót... S a társaság magához ölelte a Pécsen élő írókat: Várkonyi Nándort, Sásdi Sándort, Kocsis Lászlót, Dénes Gizellát, Makay Gusztávot, Csorba Győzőt, Takáts Gyulát, Tatay Sándort... A társaság könyvtárában több mint húsz önálló könyv jelent meg, többek között Huszti József nagy Janus Pannonius monográfiája, Fekete Lajos, Berczeli A. Károly, Kocsis László, Weöres Sándor, Takáts Gyula, Csorba Győző, Bárdosi Németh János munkái. Csak huszadikként, 1942-ben Lovász Pál Vándorút című kötete. Tehát az irodalomszervezőben, a főtitkárban, a szerkesztőben nem aludt el a költő. Továbbéltek a régi, bácskai emlékek, az aranytestű mezők, a mennyboltölű Tisza, a falusi élet jellegzetes tárgyai, a görnyedt, mohos tetejű parasztház, a ház előtti kispad és a falu jellegzetes alakjai, a harangozó, a kovács, a szőlőcsősz, a révész, a temetőcsősz, a pásztor, a halász, mind-mind egy-egy tömör versben plasztikusan megörökítve. És jelen vannak a kötetben a megváltozott környezet, a városi élet színei, Budapest, a kőarcú város, és a befogadó Baranya, szépanyám földje, a pannon város, mely szállásadója lett sok ősi népnek. Lovász Pál halk, finom, érzékeny, tapintatos ember volt. Költészete is ilyen: halk, finom, érzékeny líra. Érvényes rá, amit még első könyvéről mondott Kosztolányi Dezső: A könyv írója finoman kezeli a magyar nyelv hangszerét, rezzenékeny lélek, s művész...

 

psz 1998 01 02 15 tuskes tibor 01

 

Martyn Ferenc: Lovász Pál, papír, ceruza, 240x180 mm. A család tulajdonában

 

Különös, hogy ez a rezzenékeny lélek hogyan tudta magában összeegyeztetni a lírai megszólalást a társasági élet, a szervező munka gyakorlati és köznapi tennivalóival. Vagy talán éppen azért tudott a közösségi élet kovásza lenni, mert nem ismerte az önzést, mert figyelmes volt mások irányában, mert – akár önérvényesülésének elfojtásával – mindig az „ügyet” szolgálta. A jó irodalom ügyét... Az igényes, a nemes, a maradandó, az emberi értékeket vállaló irodalom ügyét.

Amikor működésének tíz éves jubileumát ünnepli a társaság, a tíz év történetét Lovász Pál foglalja össze önálló kiadványban. S amikor éppen e tíz év alapozó munkájának eredményeképpen 1941-ben a társaság Sorsunk címmel elindítja folyóiratát, bár a lap fő- szerkesztője Várkonyi Nándor lesz, a lap szerkesztői, támogatói, munkatársai között Lovász Pál is ott van.

A magány, a hallgatás, a mellőzés a hatvanas évek elején oldódott körülötte. Illyés Gyula közbenjárására végre szerény nyugdíjat kapott. Weöres Sándor, aki mindig hálával emlékezett Lovász Pál támogató szeretetére, verset ajánlott neki. Bekapcsolódott az induló Jelenkor munkájába, szívesen támogatta véleményével a hozzá forduló fiatal költőket. Martyn Ferenc remek, átvilágító erejű portrét rajzolt róla. Bori Imre, aki kötetbe gyűjtötte a jugoszláviai magyar irodalom emlékeit, két versével bevette Irodalmi hagyományaink című antológiájába.

És megvalósulni látszott a költő és a barátok dédelgetett terve: Új, önálló kötetben kiadni válogatott verseit.

Ám Lovász Pálra, akit a sorsa és a szerencse sosem kényeztetett el, akit a méltó elismerés mindig elkerült, még súlyos csapások vártak. Egyetlen felnőtt, családos fiát méltatlan támadások érik. Meghal felesége, Dodó néni. Összeáll az Arckép című verseskötet anyaga, a kéziratot még felesége emlékének ajánlja, a levonaton a javításokat elvégzi, de a könyv megjelenését már nem éri meg: 1975 novemberében, nyolcvanadik születésnapja előtt fél évvel meghal.

Szülőföldjén ma is ápolják emlékét. Bácsföldváron él egy derék tanár, Weisenbeck József, aki még életében fölkereste Lovász Pált, majd a halála után a szülőfaluban emlékmúzeumot rendezett be a költőnek. Ahogy életében minden karácsonykor elküldte Lovász Pál üdvözletét, a halála óta eltelt húsz évben most minden karácsonykor Weisenbeck Józseffel váltok sorokat. Szülőfalujában emlékeznek tehát rá. De vajon kerül-e virág – legalább évente egyszer – Lovász Pál sírjára a pécsi temetőbe?